„Már dolgozunk a programok átszervezésén”

A járvány megfékezésére tett óvintézkedések nem csupán a hétköznapjainkat, de a kulturális életet is felbolygatták. A városunkat ért veszteségekről Vasvári Csabát, a Szentendrei Teátrum igazgatóját kérdeztük.

Hány produkció maradt el?

A március 10-i programot követően sajnos a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, a TaFe összes programját kénytelenek voltunk törölni. Csak a műsorfüzetünkben húsz nevesített programról van szó, de egy-egy program esetében ez több produkciót, több helyszínen több eseményt jelentett volna. Nem beszélve a városban tervezett egyéb programokról, kiállításokról, a Barlang koncertjeiről, a P’Art Mozi programjairól, vagy a MANK és a FMC tárlatvezetéseiről, vernisszázsairól, finisszázsairól. Nem is kezdem összeszámolni, mert ebben az összefüggésben már a húszas szám is eléggé elkeserítő.

Melyiknek, mi lesz a sorsa? 

Természetesen a lehető legtöbb programot igyekszünk az év későbbi szakaszában bepótolni, de ez igen komoly szervezési munkát és rengeteg szervezet egyeztetését igénylő feladat. Ilyen például a március 26-ra tervezett Nemzetközi Tánctalálkozó, ahol 9 ország 360 táncosa mutatkozott volna be, vagy a Tavaszi Fuvallat fúvóskoncertünk, ahol elég sok formáció lépett volna színpadra, többek között idei fesztiválunk rokonszenves fiatal arcai, a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai is. Egy egyszerűnek tűnő színházi előadás leegyeztetése is több hónapos munka a színházközi egyeztetés, a technikai és egyéb feltételek megteremtése, a szerződéskötés és a kommunikációs anyagok előkészítése miatt.

Pár programnak mindenképp búcsút inthetünk. Legalábbis jövő tavaszig mindenképp, hiszen virágvasárnapi hangversenyt, tavaszköszöntő koncertet, vagy a J. S. Bach születésnapjához kötődő zenetanári koncertet bizony nem tarthatjuk meg ősszel, vagy télen.

Mi a realitása annak, hogy a tervezett, és a közeljövőben is érvényes üzenettel bíró programok megtartásra kerüljenek?

Munkatársaimmal már dolgozunk a programok átszervezésén, de természetesen ez elég nehéz folyamat lesz, hiszen jelenleg az egészségügyi zárlat végét sem látjuk, nemhogy azt, mikor lesznek újra leegyeztetett időpontjaink. A legtöbb előadóművészeti szervezet, színház, kórus, tánccsoport, zenekar elképesztően nehéz helyzetbe került most, hiszen sorra kellett lemondani a tervezett bemutatókat és előadásokat. Ha pedig újra beindul az élet, akkor először – a veszteséglisták számbavétele után – mindenhol újra kell indítani a próbafolyamatokat, melyek a színpadi műfajok esetében, színház, tánc, zenés színház, több hónapot igényelnek majd. Egy-egy előadás próbaidőszaka műfajtól és darabtól függően másfél-két, de néha három hónap is lehet. De a már bemutatott produkciók sem bírnak ki 2-3 hónap kényszerpihenőt. Mivel a színház, a tánc, a zene többnyire nagyon összetett és finoman hangolt csapatjáték, ezért a felújítópróbák is több napot – jelen esetben, mivel egyszerre kell majd felújítani minden repertoáron lévő és kényszerpihenőre ítélt produkciót –, több hetet igényelnek majd. A művészeknek pedig többnyire a lejátszott előadásokhoz kötődik a bevétele, úgyhogy nem is szeretnék belegondolni, hogy hányan állunk most komoly probléma, akár egzisztenciális ellehetetlenülés előtt.

Mekkora az anyagi veszteség? És azt ki viseli?

Az anyagi veszteségek feltérképezése jelenleg is tart. Természetesen az elmaradt jegybevételek mellett rengeteg veszteségünk van. Kárba ment minden munkatársunk és rengeteg partnerünk több hónapos szervező, előkészítő munkája. Csak, hogy egy területet említsek: a kommunikációt szervező munkatársam az év eleje óta, rengeteg kreatív ötletet, elképesztő odaadást, mérhetetlen munkát és zseniális kommunikációs fogások tucatjait ölte a TaFe körüli idei hírverésbe, és ez most mind megy a veszteséglistára. Persze minden munkatársamat külön említhetném, hiszen mindegyikük hónapok óta áldozatos és megfeszített munkát végzett a saját szakterületén. De a tervezett előadások és az itt szerezhető személyes élmények híján az idei Szentendrei Tavaszi Fesztiválból talán csak a kommunikációs felületeken hagyott szembeötlő nyomok maradnak majd meg reménybeli nézőinkben, akiket most közösségi médiafelületeinken és oldalainkon igyekszünk kárpótolni.

Mi, házon belül a mentális veszteséget a további tervek és pályázatok készítésével próbáljuk meg feledtetni. Bízom benne, hogy ez, összeszokott, remek csapatként, még ha most személyesen nem is nagyon találkozunk, talán sikerülni fog.

Az anyagi veszteségek kompenzálását illetően egyrészt azon kedves nézőink segítségében bízhatunk, akik a közösségi médiában indult kezdeményezést követve nem váltják vissza jegyeiket, másrészt a fenntartó segítségében, harmadrészt pedig abban, hogy a kormányzati döntések a most igen nehéz helyzetbe került kulturális szférát is megpróbálják majd kompenzálni. Hiszen ha újra beülhetünk majd a nézőterekre – bízom benne, hogy ez minél hamarabb elérkezik –, akkor a színpadon történnie kell valaminek. Hogy ismét miénk lehessen a tavasz!

Fotó: Polyák Attila

Grafika: Krizbai Gergely Krizbo