
Elmarad! – TÁNCÓRÁK
2020-03-13 19:00 - 20:30
4900Ft
Értesítjük kedves nézőinket, hogy a fesztivál programjai a Kormány védelmi intézkedései értelmében elmaradnak, de elmaradt rendezvényeinket igyekszünk az év folyamán a későbbiekben pótolni.
Megértésükben bízva:
a Szentendrei Teátrum és a Szentendrei Kulturális Központ vezetősége
március 13. péntek 19:00
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme
(Pátriárka u. 7.)
Mark St. Germain
TÁNCÓRÁK
A Rózsavölgyi Szalon produkciója
Senga Ullmann Mónika
Ever Józan László
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Dramaturg: Hárs Anna
Fordító: Hárs Anna
Rendező: Dicső Dániel
Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, önmagukkal is szembesülnek, s érzelmekből szintén „leckéket vesznek”. Külön-külön és közösen is megpróbálnak „kitáncolni” a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje éldegélnek.
Az utolsó óra és az Istenek tanácsa után ismét Mark St. Germain-darabot tűz műsorra a Rózsavölgyi Szalon. Az amerikai drámaíró 2014-ben írott romantikus és szellemesen szórakoztató színműve – azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára – egyben elgondolkoztat is: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.
Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
Az előadás hossza 100 perc, szünet nélkül
Belépőjegy: 4900 Ft
Teátrum támogatói jegy: 5000 Ft vagy 15 000 Ft (Az előadások támogatói jeggyel is megtekinthetőek, amelyek online, a helyszínen és a Tourinform Irodában is megvásárolhatók. A támogatói jeggyel érkezők Teátrum-ajándékot kapnak.)